
A film alapvetően az érzelmek, az érzés fontosságát hangoztatja. Két ellentétes karakter találkozása a fő mozgatórugó. Az apja által érzésképtelenné gyógyszerezett Andrew (Zach Braff), aki édesanyja temetésére érkezik haza 9 év után Los Angelesből, ahol kétes filmkarriert futtat, egy könycseppet sem képes elhullajtani elhunyt szülőjéért. Mivel gyógyszereit LA-ben hagyta, orvosához megy, aki lebeszéli azok további szedéséről. Itt a váróteremben találkozik Samanthával (Natalie Portman), aki tökéletes ellentéte: élettel teli nő, aki mindent képes átérezni, néha túlzottan is.

Indie dramedy-vel állunk szemben, ami mára már a könyökünkön jöhet ki, de ez a 2004-es film a műfaj alapvető darabja, mondhatnám: a műfaj csúcsa. Megvan a szerencsétlen, élete értelmét kereső fiatal férfi, a később életét meghatározó, érzelmekkel teli fiatal nő, és a többi hozzávaló. Zach és karaktere legjobb barátját, Markot alakító Peter Sarsgaard hozzák a formájukat, szerintem két olyan színészről van szó, akik egy bizonyos szerepet tudnak hozni filmjeikben. Natalie Portman viszont - jelentem, elfogult vagyok - kiemelkedik színészi teljesítményével.

Zach Braff külön jópontot érdemel a saját keze által összeválogatott soundtrackért. Ha másból nem, ebből rögtön tudjuk, hogy indie filmet nézünk. Coldplay, The Shins, Frou Frou, Simon&Garfunkel... Nem csoda, hogy 2005-ben Grammy-díjat vehetett át legjobb soundtrack kategóriában.
Összességében egy nagyon hangulatos, kis költségvetésű, okos filmmel van dolgunk. Szép környékek, érdekes karakterek, jól működő kémia. Talán egy-két helyen érezhetünk üresjáratot, de mindenképpen megéri a száz percét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése