Közelebb [Closer - 2004]

Mindenki mindenkivel kavar. Ez csak egy szappanopera, vagy egy színházi darab (és annak filmadaptációjának) leírása lehet. Patrick Marber saját darabját írta át a vászonra, amiből a sokat éltetett Mike Nichols rendezett egy érdekes atmoszférájú filmdrámát. Őszintén szólva, nem sok Nichols-filmet láttam (A nemzet színe-java, Silkwood), azok sem a legjobbjai, ezért az ő stílusjegyeiről nem tudok szót ejteni. Annyi biztos, hogy ha van egy olyan film, ami közel áll a színház világához, az a Közelebb - ezt mi sem jelzi jobban, mint a jegyzett színészek listája: a cast hat embert rejt, a négy főszereplőt, egy taxist, és egy vámellenőrt.

Ebben a kis világban mindenki párkapcsolati problémákkal, szexuális frusztrációval és saját egójával küzd. Mindenki a szerelmet, a gondoskodást, a törődést keresi, ehelyett hazugságokat, vágyakat, átveréseket találnak. Dan (Jude Law) könyvet ír barátnőjéről, az egykori sztriptíztáncos amerikai lányról, Alice-ről (Natalie Portman), de mikor könyvéhez fényképezteti magát, flörtölni kezd fotósával, Annával (Julia Roberts). Közel egy évig jár Anna után a férfi, de ő nem akar belebonyolódni egy szerelmi háromszögbe. Csalódottságában Anna nevében kezd szex-chatelni, így botlik bele a bőrgyógyász Larry-be (Clive Owen), akivel találkozót is megbeszél, Anna egyik kedvenc helyén. Természetesen itt találkoznak, összejönnek, majd a nő fotókiállításán összefut Larry és Alice is. Így már midenki ismeri egymást, és, mint kiderül, jó alaposan meg is akarják ismerni egymást.

A történetbe tovább nem is mennék bele, fordulatos, izgalmas, érdekes cselekménynek lehetünk szemtanúi, ezt a filmet tényleg ajánlom mindenkinek, akit kicsit is érdekel egy jó, komplex dráma. A színészi játék majdnem tökéletes. Azért csak majdnem, mert nekem Julia Roberts túl száraz ebbe a történetbe, pedig itt aztán hozhatná az unszimpatikust (neki nem nehéz), de valahogy kizökkenti az embert amikor ő van képernyőn. A többiek zseniálisak. Natalie Portman és Clive Owen egyaránt Oscar-jelölést és Golden Globe-díjat kaptak szerepükért. Tényleg ők viszik a hátukon a filmet, közös jeleneteik szétrobbannak a feszültségtől, nagyon jó páros. Jude Law pedig annak ellenére, hogy nem a szívem csücske, tetszetős játékot mutat be, szerintem tökéletesen átadja a Marber által elképzelt Dan szerepét.

Zene-ügyben rendkívül összeszedett a produkció. A színdarab eleve hasonul Mozart Cosí fan tutte című operájának történetéhez, és a művet a cselekménybe is beleszőtték, és fel is csendülnek dallamai a filmben. Emellett a film elején és végén szóló Damien Rice-szerzemény, a The Blower's Daughter szövege is párhuzamot mutat a sztorival. Emellett puszta jó ízlés okán hallhatunk The Smiths, Jem és Prodigy számokat is.

A színházi drámák legtöbbjének fő célja az olyan kérdések felvetése, melyek mindenkit foglalkoztatnak, és mindenki át tudja ültetni saját életére. Ez a film semmivel sem kínál kevesebbet. Emellett elég depresszív anyag, érzelmesebbeknek egy csomag papírzsepi mellé ajánlott.